BIO-Paraszt Bővebben

Hazánkban egy év alatt egy fő körülbelül 200 kg zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt. Gyümölcsfogyasztásunk kb. 70%-át hazai termesztésű, míg kb. 30%-át külföldi termesztésű gyümölcsök teszik ki. Zöldségek esetén: kb. 85%-ban hazai és kb. 15%-ban import zöldségeket fogyasztunk. A vegyszerek visszaszorítása és a vegyszermaradványok ártalmatlanítása minden fogyasztó számára életbevágó kérdés. Kiemelkedően fontos gyermekek esetében. Testtömegükhöz képest ugyanazon gyümölcs/zöldség vegyszermaradványai nagyobb arányt jelentenek egy felnőtt testtömegéhez viszonyítva. Relatíve nagyobb dózissal „fertőződnek”. A legtöbb szülő és hozzátartozó jó szándékúan egy gyermek vagy egy legyengült szervezet számára kifejezetten a gyümölcsfogyasztást javasolja vitamin utánpótlásként. Helytelen termesztéstechnológiával előállított gyümölcsök és zöldségek azonban a vitaminok mellett mérgező vegyszermaradványokkal is ellátják szervezetünket. A növényvédő szerek krónikus egészségkárosító hatása jól ismert. Hajlamosak a bioakkumlációra, mely a szervezetben – zsírszövetekben – való felhalmozódást jelent, valamint biomagnifikációra, azaz a táplálékláncon belüli feldúsulásra is. Nemzetközi vizsgálatok kimutatták, hogy a természetes gazdálkodásból származó zöldség- és gyümölcsfélék valamint élelmiszerek szignifikánsan kevesebb növényvédőszer-maradványt tartalmaznak, mint a hagyományos termesztéssel előállítottak. Elszennyeződött világunkban egyre nő azon termelők száma akik célkitűzése igazodik a fogyasztók igényeihez, hogy olyan élelmiszereket állítsanak elő, amelyek nem tartalmaznak az egészségre káros vegyületeket, vegyszermaradványokat. Az SCD EM-technológia által a természet egyedülálló erejét felhasználva lehetőségünk nyílik a vegyszermentes és környezetbarát „fenntartható mezőgazdasági termelés" megvalósíthatására.

Biológiailag teljesen lebomló probiotikus tisztítószer

bioparaszt 2011.01.27. 14:35

...egyesül az élő, jótékony hatású mikroorganizmusok tisztítóerejével. Biológiailag teljesen lebomló összetevőkből áll.

Alkalmazás és adagolás:
Hígítva ajánlatos használni, ennek aránya a szennyeződés fajtájától és mennyiségétől változhat. Általános ajánlás 5 ml 5 liter kézmeleg vízhez keverve felmosáshoz, vagy kézi permetezőbe felülettisztításhoz. A hígított adagot 3 napon belül célszerű felhasználni.

Összetevők: víz, bio cukornádmelasz, élő, jótékony hatású SCD mikroorganizmusok, bio ecet, etanol, természetes narancs illóolaj.

További utasítások:
- Használat előtt óvatosan forgassuk át.
- Nem ehető/iható!
- Nyálkahártyával és a szemmel ne érintkezzen!
- Gyermekektől elzárva tartandó!

Tárolása:

Szobahőmérsékleten. Ne helyezzük tűző napra és a fagytól is óvjuk! A tárolóedényt mindig tartsuk légmentesen zárva! 

Kapható 500 és 1000 ml kiszerelésben.

 

TESZTANYAGOT KÉREK

VÁSÁROLNI SZERETNÉK! (1719 Ft./0,5 liter)

VÁSÁROLNI SZERETNÉK! (2813 Ft./1 liter)

 

SCD LOGO

Címkék: kutya öko takarítás vegyszermentes probio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bio-parasztbovebben.blog.hu/api/trackback/id/tr832618244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása