BIO-Paraszt Bővebben

Hazánkban egy év alatt egy fő körülbelül 200 kg zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt. Gyümölcsfogyasztásunk kb. 70%-át hazai termesztésű, míg kb. 30%-át külföldi termesztésű gyümölcsök teszik ki. Zöldségek esetén: kb. 85%-ban hazai és kb. 15%-ban import zöldségeket fogyasztunk. A vegyszerek visszaszorítása és a vegyszermaradványok ártalmatlanítása minden fogyasztó számára életbevágó kérdés. Kiemelkedően fontos gyermekek esetében. Testtömegükhöz képest ugyanazon gyümölcs/zöldség vegyszermaradványai nagyobb arányt jelentenek egy felnőtt testtömegéhez viszonyítva. Relatíve nagyobb dózissal „fertőződnek”. A legtöbb szülő és hozzátartozó jó szándékúan egy gyermek vagy egy legyengült szervezet számára kifejezetten a gyümölcsfogyasztást javasolja vitamin utánpótlásként. Helytelen termesztéstechnológiával előállított gyümölcsök és zöldségek azonban a vitaminok mellett mérgező vegyszermaradványokkal is ellátják szervezetünket. A növényvédő szerek krónikus egészségkárosító hatása jól ismert. Hajlamosak a bioakkumlációra, mely a szervezetben – zsírszövetekben – való felhalmozódást jelent, valamint biomagnifikációra, azaz a táplálékláncon belüli feldúsulásra is. Nemzetközi vizsgálatok kimutatták, hogy a természetes gazdálkodásból származó zöldség- és gyümölcsfélék valamint élelmiszerek szignifikánsan kevesebb növényvédőszer-maradványt tartalmaznak, mint a hagyományos termesztéssel előállítottak. Elszennyeződött világunkban egyre nő azon termelők száma akik célkitűzése igazodik a fogyasztók igényeihez, hogy olyan élelmiszereket állítsanak elő, amelyek nem tartalmaznak az egészségre káros vegyületeket, vegyszermaradványokat. Az SCD EM-technológia által a természet egyedülálló erejét felhasználva lehetőségünk nyílik a vegyszermentes és környezetbarát „fenntartható mezőgazdasági termelés" megvalósíthatására.

Probiotikus táplálékaink - élő ételeink

bioparaszt 2011.01.26. 16:54

... vegyületet szintetizálnak: többek között vitaminokat, antioxidánsokat, enzimeket, aminosavakat, nukleinsavakat.

Az elmúlt évtizedben az egész világon az egyik kiemelt kutatási terület volt az emberi szervezetben élő jótékony mikroorganizmusok, a bélflórát alkotó probiotikumok szerepének, hatásának a vizsgálata. 
 Az egészséges bélflóra mintegy 400 különféle mikróba törzsből (baktérium, gomba) áll. Egy gramm béltartalomban kb. 1 billió baktérium+gomba fordul elõ.
Az ember napi mikróba forgalma: bekerülés 105 - 108 csíra/nap, kibocsátás 109 - 1012 csíra/nap. Egy felnõtt testtömegébõl 1-1,5 kg-ot tesznek ki az emésztõrendszer mikróbái. Ezek a mikroorganizmusok szimbiózisban élnek velünk és fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében. Születés után, az anyatejjel jutnak a csecsemő szervezetébe és megtelepednek a bélben. Szervezetünk 10-szer annyi mikróbát tartalmaz, mint amennyi sejtünk összesen van. A velünk szimbiózisban élő baktériumok közül a különféle tejsavbaktériumok a legjelentősebbek, mert az ő jótékony hatásuk nyilvánul meg a legszélesebb körben, és hat a legközvetlenebbül az egészségünkre.

A belek és az ott élő baktériumok, azaz a bélflóra egy olyan egyensúlyi állapotban vannak, amelyet külső hatások könnyen felborítanak. Ezek közül a legjelentősebb tényezők: dohányzás, alkoholfogyasztás, bizonyos gyógyszerek, antibiotikumok szedése, kemoterápia, radiológiai kezelés, stressz, helytelen táplálkozás (finomított cukrok, szénhidrátok, tartósítószerek, mesterséges színezékek, adalékanyagok, ízfokozók, növényvédő szer maradványok, stb.) vagy egyes betegségek. Mivel az immunanyagok kb. 70 %-át a bélflóra termeli, ennek károsodása súlyosan veszélyezteti immunrendszerünk normális működését. Ilyen körülmények között néhány káros baktérium vagy gomba elszaporodhat a jótékony baktériumok rovására. Az egyensúly megbomlása betegségekhez vezet, melynek jelei: az ellenálló képesség csökkenése, fáradtság, emésztési zavarok, felszívódási problémák, bőrproblémák (pl. ekcéma) és allergiás reakciók kialakulása.

Ökonet Herbal
Probiotikus mikroorganizmusokat tartalmazó fermentált ital 

Az Ökonet Herbal természetes fermentációval készül, nem tartalmaz mesterséges és genetikailag módosított össze- tevőket. Növényi alapanyag-okból probiotikus mikroorganizmusok segítségével zajló hagyományos fermentációval készült ital.

Fogyasztási javaslat:

Naponta 1-szer 15 ml-t (kb. 1 evőkanál) tisztán vagy közvetlen fogyasztás előtt vízzel, gyümölcslével keverve. Ne lépje túl a javasolt fogyasztási meny-nyiséget! A fermentált ital fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozást.

Tápérték 100 ml-ben:
Energia: 25kJ / 6 kcal
Fehérje: 0g
Zsír: 0g
Szénhidrát: 1,5g

Tápérték 30ml-ben:
Energia: 7,5kJ / 1,8 kcal
Fehérje: 0g
Zsír: 0g

Szénhidrát: 0,45g

Összetevők:
Víz, melasz és cukornádmelasz, gyógynövény és növényi koncentrátum (2%) (ánizs, bazsalikom, áfonya, kapor, édeskömény, gyömbér, grapefruit, szőlőmag-kivonat (O.P.C.), oliva levél, oregano, borsmenta, ananász, málna levél, kömény, párlófű, rozmaring, zsálya, fekete köménymag, édesgyökér, kakukkfű és pecsétviaszgomba), élő probiotikus mikroorganizmusok 3,0 x 107  kbE.

A széndioxid képződés következtében az üvegben enyhe túlnyomás lehet. Az esetlegesen előforduló üledék és pelyhek ártalmatlanok, ezek képződése sötét és hűvös helyen történő tárolással megelőzhető.


Tárolás:
Felnyitás előtt maximum 20°C-on, felnyitás után hűtőszekrényben tároljuk! A megbontástól számítva kb. 4 hétig fogyasztható. Gyermekektől elzárva tartandó!

Nettó térfogat: 500ml                                    

 vissza a cikk elejére

VÁSÁROLNI SZERETNÉK! (10938 Ft./0,5 liter)

KÉRDEZNI SZERETNÉK!

Címkék: emésztés étrend kiegészítő bio élelmiszer bélflóra scd probitikum

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bio-parasztbovebben.blog.hu/api/trackback/id/tr72615778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása